2015. febr. 20.

Hogyan mosom az ecseteimet?

Sziasztok, ma az ecset mosási szokásaimat mutatom meg nektek. Nagyon sok blogon láttam már ilyen bejegyzést és úgy gondoltam, hogy megmutatom én is.


Az arcravaló ecseteimet 3-4 hetente szoktam mosni. A szemrevaló ecseteimet 2-3 hetente, az alapozó szivacsaimat pedig, akkor amiko koszos lesz és nem tudom használni (kb 2 hetente). Az alábbi képsorozaton a mosás menetét mutatom meg nektek, a kép alatt pedig le is írom ezeket.


1. Bevizezem az ecsetet.
2. Sampont nyomok a kezemre.
3. Körkörös mozdulatokkal átmosom az ecsetet.
4. Addig, amíg teljesen habos nem lesz.
5. Ilyenkor félrerakom és ugyan ezt elvégzem a többi szemrevaló ecsettel is.
6. Majd kiöblítem őket egyszerre.
7. A biztonság kedvéért egyesével is átmosom őket, ugyan úgy ahogy a samponnal is tettem.
8. Egy papír zsebkendőbe beletörlöm őket, majd hagyom őket száradni.
A szárításnál semmiképpen se rakjátok radiátorra,mert, akkor beleszáll a por és semmit sem ért az egész (akinek fehér fala van az egy idő után megfigyelheti, hogy a radiátor fölött szürke lesz a falés ezt gondolom senki nem kívánja, hogy az ecseteibe beleszálljon).

 


 Majd ugyan ezt megcsinálom az arcra való ecsetekkel is.

 

Ti hogyan szoktátok az ecseteiteket mosni?

2 megjegyzés:

  1. Én is így szoktam mosni, és egy pár apróságot tervezek bevezetni még a rendszerbe. :) Viszont szerintem gyakrabban kéne mosnod őket, mert sok baci megül bennük és(ha nincs ilyen alkoholos fertőtlenítés a használatok között) mivel minden nap érintkezik a bőröddel, nagyobb eséllyel okozhat irritációt, patikat stb..: :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de sajnos nincs időm és a szemrevaló ecseteimet nem szoktam minden nap használni, viszont az arcravalókat minden nap, így tényleg sűrübben kéne mosnom csak sajnos nincs annyi időm, de majd igyekszem. :)

      Törlés