2013. okt. 22.

6 trendi körömlakk szín őszre

Az egyik legegyszerűbb (nem is beszélve arról, hogy a legolcsóbb) módja, hogy frissítsük külsőnk ősszel, egy megfelelő színű körömlakk. A vidám és pasztell árnyalatoktól egy időre búcsúzzunk el, helyettük itt vannak az idei szezon legkedveltebb színei, melyeket nem érdemes kihagyni.


A nyáron kedvelt színes körmök, pasztelles és vidám tónusok szinte teljesen eltűnnek a palettáról, leváltják az évszakra jellemző sötétebb színek, mint a bordó, szilvakék, olajzöld és metálszürke különböző árnyalatai. Alapjában nincs túl nagy különbség az elmúlt év színeihez képest, viszont az idei szezon egyik kiemelkedő színére érdemes odafigyelni, ez az oxblood, ami szinte bármilyen színhez és mintához remekül illik.

Balck Cherry

Gyönyörű színes lakkokat találhatunk ebben a szezonban ebből a bordó árnyalatból. Akár hétköznapra, egy sétához a parkban, vagy egy romantikus estéhez is választható, mert valamivel rejtélyesebb, mint egy átlag vörös.

Metálszürke

A hidegebb, őszi/téli szezonban kapunk igazán kedvet a metál színekhez. Az ezüstszürke árnyalat most egy kicsit futurisztikusabb külsőt kapott. Messziről úgy néznek ki, mint egy elegáns sötétszürke, de közelről már különböző, lilás-zöldes-kékes árnyalatok csillannak fel.

Olajzöld

A halvány rózsaszín lakkot itt az ideje lecserélni, mondjuk egy ilyen zöldre?

Oxblood

A pirosak közül idén a főszerepet ez a vérvörös oxblood kapja. Kötelező alapdarab, hiszen elegáns, titokzatos, érzéki és kifinomult ez a szexi, vámpír piros árnyalat.

Szikrázó kék

Bár a kék sokkal visszafogottabb szín az oxblood után, de ez sem maradhat ki az őszi kínálatból. Nyári éjszakákat és a mélykék tengert idézi. Egy kis változatosságképp itt a sötétkékek csillámos változata is. Ezek a lakkok az ünnepek közeledtével lesznek még inkább kedveltek.

Füstös lila

A sötét bézs és a lila ötvözéséből itt ez a csodás szín, amely kifinomult, de mégis érdekes hatást kelt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése