A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bökkenő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bökkenő. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. márc. 23.

Catrice Celtica Cream to Powder Blush- TESZT

Sziasztok az előző zsákmányos bejegyzésben már láthattátok őt és azt is, hogy nem állt szándékomban megvenni (lehet, hogy megvettem volna, de még vacilláltam). Amikor hazaértünk már rögtön szimpatikusabb  volt. Most már teljesen beleszerettem egyszerűen imádom kívülről-belülről mindenhogy. :) A csomagolása nagyon stílusos, elegáns és letisztult. Jól záródik, simán bedobnám a táskámba.




A hátulján nagyban feltüntetik, hogy ez egy limitált kiadás alatta, hogy krémes pirosítóról van szó, kicsit lejjebb már jóval kisebb méretben jelzik a nevét. C02 Peach&Harmony ezen kívül csak a szokásos tudnivalók láthatóak. Az elején egy elegáns a pirosító színével megegyező minta található ami nekem nagyon tetszik (az egész kollekció ilyen stílusú).




A színe valami gyönyörű barackos-rózsaszínes, de inkább barack, mint rózsaszín.  Az állaga krémes (ily meglepő), de az ujjamon már por állagú, vagyis tipikus krémpirosító. Nagyon jól el lehet oszlatni ez z eddigi legjobb pirosítóm. Csak jót tudok mondani róla aki szereti a krémes pirosítókat annak mindenképpen ajánlom. Aki meg nem annak is. :)



Pirosítani nem sokat pirosít csak természetes fényt ad a bőrnek, még kontúrozni is tökéletes, remélem azért lehet látni a színét. (felül eldolgozva alul pedig csak simán láthatjátok).


Összességében nagyon megszerettem ezt a pirosítót és aki teheti vegye meg, mert nagyon megéri. Igaz, hogy én krémes pirosító rajongó vagyok, de (amivel eddig találkoztam azok közül) ez a legjobb, pedig a többi is nagyon jó.


Nektek hogy tetszik? Ti vetettek valamit ebből a kollekcióból?

2014. márc. 21.

Már megint Zsákmány /Part6 Öröm és Csalódás a Müllerben

Igen már megint zsákmányos bejegyzés ami ebben a hónapban a harmadik és nagyon szégyellem magam. ezeket a cuccokat a Müllerben vettem és szinte mindegyiknek nagyon örülök. Na nem húzom az időt mutatom a cuccokat.


 
Bocsi a képfeltöltő nem enged semmit

Maybelline Baby Lips: Nagyon szeretem az illatát és az állagát. A Labello-t simán lekörözi, de az Essence Kiss Care Love Lipbalmjával már nem olyan könnyen.

Essence Quick Dry Top Coat: Térdenállva könyörgöm ezt NE VEGYÉTEK MEG semmi értelme tönkreteszi a manikűrt, összehúzza a lakkot és buborékosodik. SZÖRNYŰ

Rimmel 60 Seconds Nail Polish: 710 Alaska nevű nude/piszkos fehér lakk nagyon gyönyörű színü, gyorsanszáradó lakk IMÁDOM.



Essence Like A New Love Edt: Nagyon-nagyon sokat gondolkoztam, de végül ezt választottam. Itthon rájöttem, hogy nagyon jól döntöttem.

Catrice Celtica Cream to Powder Blush: Nem akartam megvenni, de amikor a kezembe vettem és meg akartam szagolni (szeretem a púderszagot :)) kiderült, hogy az egyik rakodó hölgy ott áll mögöttem TÍZ CENTIRE, majd közli velem, hogy én ezt leszek szíves megvenni!!! Két sorral arrébb leraktam, kinézek oldalra és persze ott áll és néz. Még akkor is nézett amikor már kint voltam a bolton kívül. Már nem azért, de ez felháborító, nem küldhet el a boltból csak azért, mert nem tudok dönteni (konkrétan egy óráig voltam bent :)), de ezen kívül tetszik :). 

Összességében ez a kis bökkenőn kívül örülök a fedőlakkon kívül mindennek, attól kicsit többet vártam. 


Nektek meg van valamelyik? Mi a véleményetek erről az esetről? Veletek is előfordult már ilyen?